Na, hát hol is kezdjem ezzel az évvel? 

Komolyan, egyszerűen annyira szürreális és furcsa volt ez a 11 és fél hónap, hogy nehezen találok szavakat rá. Életem egyik legfurább időszaka, ezt bátran állíthatom. De azt gondolom, nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy őt ne érintette volna meg, vagy ne változtatott volna meg valamit az életében, valamilyen szinten ez a csodálatos 2020. 

Egyébként meglepő módon nem utáltam őt, még így sem, hogy számtalan nehéz szitun mentünk át - és hol van még a vége... -, és találkoztunk olyan akadályokkal is, amikről azt sem tudtuk hirtelen, hogy merről is induljunk neki a megoldásuknak. De megcsináltuk, és a konstans hullámvasutazás ellenére, azt hiszem, mégis csak történtek jó dolgok is idén. Például közelebb kerültünk egymáshoz. Nem mi, itt Szegeden, mert a mi hármas egységünk szerencsére megbonthatatlan volt eddig is, és 14 év után az ember már átélt annyi mindent a másikkal, hogy egy kis közös karantén nemhogy nem viseli meg a kapcsolatot, hanem maximum új színt visz bele. Előtte majdnem két éven át csak hétvégente találkoztunk Gyuri munkája miatt, így még kábé felüdülés is volt, hogy majd' 5 hónapon keresztül ücsörögtünk itthon együtt, és olyan felfedezéseket tettünk, mint, hogy a borozás tulajdonképpen bármikor belefér egy random csütörtök estébe, vagy hogy a társasjátékaink közül mennyi van, amit ketten is simán lehet játszani, illetve, hogy amikor nem szaggat a gépem, halálosan jók vagyunk egy csapatban a COD-ban. Loki szerintem 8 hónapja a hetedik mennyországban érzi magát, amiért minden nap van vele itthon valaki (én) - és egyébként ügyes fiúvá érett ő is, mert többé nem kell már használnunk a kennelt, amikor elmegyünk itthonról, és mégis egyben marad a lakás -, szóval alapjában véve nekünk is jót tett. De úgy érzem a család többi tagjával szürreális módon valahogy közelebb hozott ez minket. Gyakoribbak a telefonok, többször kérdezzük meg a másiktól, hogy hogy van, és szégyen, nem szégyen, ez korábban nem feltétlenül volt ilyen sűrű. Mindenki a saját életében van elmerülve, ez teljesen természetes, de szerintem óriási tanulsága ennek az időszaknak, hogy nem csak magunkra, de az összes szerettünkre is sokkal több időt és energiát kellene fordítani. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt az időszakot minden nap ezzel a mentalitással éltem meg, mert nagyon nem. Voltak napok, amikor már a bor sem segített, csak egy kiadós bőgés. De mostanra azt gondolom, hogy a romokból születnek csak az igazi értékek, és ezért, bár még egy darabig az összecsapó hullámok fölé kell erőszakolnunk a fejünket, remélem, hogy a végén teljesen megújulva, és valahogy egy sokkal jobb verziónkban keveredünk ki ebből az egészből. 

Az biztos, hogy idén rájöttem mit nem akarok többé biztosan, mi az, amit viszont igen, nagyon is. A munkámban úgy érzem eljutottam egy olyan pontra, ahonnan felfelé már nem tudok nőni, ellenben minden napomat átszövi a stressz és a bizonytalanság, amivel viszont totál megmérgezem magam. Szóval, változás szele közeleg, és kopp-kopp-kopp, remélhetőleg az önmegvalósítással együtt érkezik majd. Annyi ideig húztam-halasztottam a terveimet, de végül csak rá kellett jöjjek, hogy szép dolog az álmodozás, de ha nem akarok életem végéig csupán a fejemben élni, ideje cselekvésre váltani. Erről egyelőre ennyit, mert bár nem vagyok babonás, de mégis, jobb semmit sem elkiabálni. Mindenesetre nagy terveim vannak, annyi biztos, és az is tuti, hogy itt fogom világgá kürtölni őket, amikor eljön az ideje. 

A jövő évünk összességében véve, mindabból, amit eddig tudni lehet a vírus kezeléséről, a kár nagyságáról, amit 2020 becsülten a gazdaságban okozott, és a kedvenc asztrológusaim előrejelzéseiből kiindulva - ne röhögjél, asszed viccelek, pedig ez egy csodálatos tudományág ám, nem kell összemosni a "holnap beütöd a térdedet, de sebaj, mert délután összefutsz életed szerelmével" napi horoszkóppal. Na, szóval ezek alapján úgy gondolom nem lesz egyszerű év 2021 sem, de elkezdhetünk végre a veszteségek számbavétele után az újraépítésre fókuszálni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy átvészeljük a most következő nehézségeket is. Ne legyenek illúzióink, a világot a porba taposta 2020, egyértelmű, hogy komoly visszhangja lesz, már csak ha a gazdaságot nézzük is, szóval a fellélegzés azt gondolom még nem itt fog elkezdődni, de reméljük hamarosan az is eljön. Tuti, hogy nehéz lesz, erre próbálom készíteni magamat én is lélekben... Nem tudom, hogy létezik-e olyan, hogy normális kerékvágás, ha igen, attól félek, nem 2021 lesz az az év, amikor ismét visszatérünk hozzá, szóval ezt meg kell próbálni tudatosítani és a lehetőségeinket számba véve, amennyire lehet, előre gondolkozni. Ez most nekem is nehéz feladat, mert rengeteg tervem van, és biztosan nem ez a legoptimálisabb időszak a megvalósításra, de ugye, aki sokáig halogat, az utólag ne válogasson a körülmények között. Szóval ja, most nagyon fontos, hogy próbáljunk toleránsabbak, megértőbbek és sokkal figyelmesebbek lenni, vegyük észre, ha valakinek segítségre van szüksége - ami lehet, hogy néha egyszerűen csak annyit jelent, hogy jól esik, ha végighallgatod -, és ami a legfontosabb: legyünk hálásak azért, amink van, vegyünk számba mindent, ami örömet okoz, amink megmaradt, és adjunk érte minden nap hálát, mert sajnos rengetegen veszítettek el szinte mindent, ha nem mindent az eddig megszokott életükből. Ez egy óriási trauma, ami megrázta az egész világot, éppen ezért lenne most különösen fontos végre a pozitívumokra koncentrálni és arra, hogy mivel járulhatunk hozzá a károk enyhítéséhez. És tekintsük magunkat nagyon, de nagyon szerencsésnek, ha a mi életünkbe nem szólt bele radikálisan ez az év és a vele járó kihívások. Ennyit a világmegváltó gondolatokról, még annyit tudnék erről írni, de azt hiszem, a lényeg benne van. Hála, odafigyelés és kemény munka. 

Ha összefoglalhatnám miről szóljon 2021, azt hiszem ezt a három fő pontot választanám.