Azt hiszem a Tumblr-t görgettem éppen, mert képeket kerestem valamiről, amikor megakadt a szemem az öt főszereplő lányt ábrázoló fotókon. Azt rögtön láttam, hogy valami sorozatról lehet szó, már elsőre is kicsit Skins-szagú volt az egész, de aztán tovább is léptem, nem agyaltam rajta túl sokáig. Aztán pár hete a YouTube-on belefutottam egy videóba, ami Noora és William párosáról készült. 3 perc után éreztem, hogy feltétlenül meg kell néznem magamnak, bármi is legyen ez. (Ja igen, és itt most az eredetiről, azaz a Norvég változatról lesz szó - mivel azóta már 7 másik ország is elkészítette a saját verzióját, de ezeket még nem láttam.) 

Tehát a SKAM. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a fiatalokról szóló könyveket, filmeket, sorozatokat, gyakorlatilag mindent. Valószínűleg, mert a saját tini- és gyerekkoromra emlékeztetnek, amit imádtam, így nagyon szívesen elevenítem fel ezeket az éveket, hiszen tényleg a lehető legjobb emlékeim vannak. Szóval, azt hiszem a nosztalgia faktor az, ami annyira vonz ezekben a történetekben, és amiatt tudok ennyire rajongani értük. Az, hogy újra visszarepülhetek kicsit a 15-16 éves önmagamhoz, felidézhetem a felhőtlen nyarakat és hétvégéket a barátokkal, a bulikat, a csillagleséseket a földön egy pokrócon fetrengve, az üvöltve bőgéseket a fiúk miatt és a részeg, vicces sztorikat, amiken még ma is könnyesre röhögjük magunkat. Mert vagyok olyan szerencsés, hogy ezeknek az embereknek a többsége még ma is része az életemnek. 

Ezt kapom vissza a rövidke kis részek alatt, amik ezt a sorozatot alkotják. 

Összesen 4 évad készült el, 2015 és 2017 között, és a különlegessége az, hogy gyakorlatilag mindenben eltér a tipikus sorozat-sémától. Eleve egy websorozatról beszélünk, 15-20 perces kis részekkel - aztán témától függően elhúzódnak néha 40-45 percig is -, valamint minden egyes évadnak más a főszereplője, és tulajdonképpen köré és egy adott probléma köré épülnek az epizódok. Közben természetesen a többi szereplő sorsába is bele-belepillanthatunk, így a korábbi kedvenceinktől sem kell búcsút vegyünk. Ami még nagy különlegessége a SKAM-nek, hogy minden részt klipenként jelentettek meg a megjelenéskor egy héten keresztül, folyamatosan, pontosan azokban az időpontokban, amik a bejátszás elején láthatóak, mintegy felcsigázva az embereket, és egy kijelölt napon játszották le ezeket aztán egyben, mint a heti epizódot - ez általában a péntek volt. (Még jó, hogy már lement, becsavarodtam volna ettől a várakozástól... Nem vagyok a türelem mintaképe, na.) 

Emellett, ami még szintén különlegessé és a fiatalokhoz abszolút közel állóvá tette a sztorit, az, hogy minden főszereplő valóban jelen volt a social media-ban, ugyanis a készítők mindegyiküknek létrehoztak account-okat Instagramon, hogy ezzel is valódibbá varázsolják az élményt a fanok számára. Szerintem megtapsolhatjuk Julie Andemet, aki ezt ebben a formában kigondolta és meg is valósította. Gyakorlatilag mindent úgy alakított, hogy a fiatalok rögtön rákattanjanak a szériára és tűkön ülve várják a részeket. Mesteri marketing.

Mint, ahogy már írtam,  a képek alapján elsőre totálisan Skins kistestvérnek gondoltam, és bevallom, ezért sem kattantam rá rögtön. Én nagyon szerettem a Skins-t, tényleg. Totál ráfüggtem, főleg a második csapatra. De őszintén szólva voltak olyan részek, amik még az életről is lehoztak, totál depresszív és elkeserítő hangulata volt sokszor, és hát valljuk be, nem is a reális és életszerű ábrázolásáról volt híres. Mert értem én, hogy az angol fiatalok hardcore-ban tolják, na de mégis...
A SKAM viszont nem túloz. Vagy legalábbis nem nagyon. Majdnem mindent képes vagyok elhinni neki, mert ha visszagondolok a saját tinikoromra, hát valami ilyesmi rémlik nekem is. És ha elképzelem a norvég fiatalok mindennapjait, zokszó nélkül elhiszem, hogy így telnek. Mert a SKAM nem akar óriási filmes csavarokat bemutatni, a dráma alatt nem azt érti, hogy szétverjük valaki fejét egy baseball ütővel, és nem drog - és alkoholfüggő suttyóként ábrázolja az összes tinit, kivétel nélkül, akiknek ha nem előbbi kettőn, akkor biztosan csak a szexen jár az agya. 

Persze, a kapcsolatok állnak a középpontban itt is. Mi más? De nem eltúlozva, hanem teljesen természetesen, hihetően, úgy, ahogyan az sokszor a való életben is zajlik. Mert tizenévesen igenis a drámázásról, a túlzásokról, az új tapasztalatokról és az útkeresésről szól minden. Arról is kell szólnia. Az pedig, ahogyan ezt a SKAM bemutatja, valami zseniális. Teljesen függővé tett, totálisan rákattantam a második rész után. Ennél az egyetlen, végtelenül egyszerű oknál fogva: mert valódi. 

Az összes évad ad valami pluszt, kitér valami olyan társadalmi jelenségre, ami mindannyiunkat érint, ami a mindennapjaink része, és amiről igenis beszélnünk kell. A kapcsolatok gyakori problémáira mutat rá, a hazugságokra, a bizalmatlanságra, a kommunikáció hiányára és ennek következményeire. Arra, hogy milyen először szakítani, először szerelembe esni, őrlődni a barátaid és a szerelem között, rájönni, hogy a saját nemedhez vonzódsz, majd ezt beismerni magadnak és másoknak. Arra, hogy milyen alattomos tud  lenni az önbizalomhiány, az étkezési problémák és az önmarcangolás, vagy hogy milyen ha kívülállónak érzed magadat minden társaságban a vallásod, a személyiséged vagy  szimplán csupán a saját fejedben létező indokok miatt. Nagyon fontos témákról beszél nagyon pontosan, okosan és egyáltalán nem finomkodva.


Az utolsó évad részemről még hátra van ugyan, de tudom, hogy valószínűleg éppen annyira fogom szeretni, mint az eddigieket. Bizonyos szempontból kicsit félek is elkezdeni, mert utána olyan hamar vége lesz... pedig elnézném még ezeket a csodás színészeket és sztorikat, gyakorlatilag akármeddig. Eleve rajongó típus vagyok, könnyen rákattanok arra, ami megfog, azután pedig végtelenített YouTube videókat nézek a kedvenc párosaimról és fanfiction-öket keresek róluk, szóval elég sűrűn megesik, hogy nagyon odaleszek valamiért. Az viszont, hogy egy sorozat ilyen hamar és ilyen könnyen magába bolondítson, még nálam is ritka. A SKAM-nak ez viszont seperc alatt sikerült és abszolút pozitív érzéseket szabadít fel bennem, jó nézni és bár rossz lesz elengedni, biztosan adok majd egy esélyt a remake-eknek, és megnézem magamnak, mit csináltak belőle az amerikaik, a spanyolok vagy az olaszok. Talán egy kicsit kárpótol majd.


Ez most nekem nagyon...

9,5/10 

[ide muszáj betennem a kedvenc videóimat, ha a bejegyzés esetleg még nem győzött volna meg benneteket arról, hogy ez a sorozat egy MUST SEE]